SZÍNÉSZEINK KÖZELRŐL


SZABÓ ANTAL

Először hét évesen voltam színpadon. A József Attila Színház "Keménykalaposok" című darabjában Bodrogi Gyulával énekeltem egy dalt. Gyöngyi nővérem és a család unszolására kezdtem el jégtáncot tanulni, "Szabó testvérek" néven versenyeztünk. A jégtánc a színpadhoz hasonlító sport. A nővéremmel, majd később Nagy Ritával többször értünk el dobogós helyezést a Magyar Bajnokságon. Ezután a tévénél kezdtem el dolgozni, több tévéjáték, tévéfilm gyártásában vettem részt. Jégrevübe készültem, mikor megnyitott a Belvárosi Kávéház LIDO. Itt léptem fel a jégszínpadon, Halmi Gábor csapatában. Emellett az őáltala illetve az ismert lemezlovas, Arató Andris által szervezett rendezvényeken szórakoztattam a közönséget görkorcsolya számokkal. A Budapesti Operettszínház "Zsákbamacska" című előadásában is felléptem. A mű egy korcsolyapályán játszódik, én tanítottam korizni Kovács Zsuzsit és Bozsó Józsit is. Bodrogi Gyula rendezte a darabot, akivel felelevenítettük a közös múltat, elénekeltük a régi dalt. A Fedák Sári Színház előadásain eleinte csak néző voltam, majd csatlakoztam a társulathoz, eleinte csak statisztának. Egy idő után szöveget is kellett mondanom, ami eleinte igencsak zavart, hisz odáig soha nem szólaltam meg közönség előtt. Később egyre komolyabb szerepeket kaptam (Dr. Krantz, Eleméry gróf, Celestin ügyvéd, Becsei tiszttartó). Fő foglalkozásom megmaradt: télen a Városligeti Műjégpályán korcsolyázni, nyáron az óbudai Görzenálban görkorizni tanítom a gyerekeket és a felnőtteket.