Fedák Sári Színház

Foglalási adatok

I. kategória (3 300 Ft)
darab
II. kategória (2 800 Ft)
darab
III. kategória (2 300 Ft)
darab
Pótszék (teltház esetén) (2 300 Ft)
darab

Kérjük, az előadás előtt 30 perccel vegye át jegyét!

Jegyfoglalás / Információk

Fedák Színház nézőtere
Dátum Időpont Előadás
2019. március 15. 17:00 MÁRIA FŐHADNAGY
KONCERT-OPERETT

Huszka Jenő - Szilágyi László:

MÁRIA FŐHADNAGY

KONCERT-OPERETT

 

A romantikus mű története 1848-ban, Bécsben kezdődik, címszereplője valós személy volt. A magyar érzelmű Máriát rokonai egy osztrák arisztokratához készülnek férjhez adni. Szerencsére megérkezik Antónia, Mária magyar nagynénje, s az ő, valamint a kissé bolondos szabó, Zwickli Tóbiás segítségével a lánynak sikerül még időben elszöknie. Hogy a már forradalom hevében égő Magyarországra juthasson, nemzetőr-egyenruhát ölt magára.

 

1849-ben, a budai honvédtáborban is férfiként, édesapja nevén, Lebstück Károlyként szolgál a seregben. Vitézségéért először al - majd főhadnagyi rangot kapott.
Igen sok konfliktusa van kezdetben fölöttesével, a szigorú Jancsó hadnaggyal, - akivel a történet elején Bécsben találkoztak először - többször is megrója könnyelmű hősködéséért. Mikor Mária egy estély alkalmából ismét nőként jelenik meg, a hadnagy újra lángra lobban iránta, s természetesen "a főhadnagynak" sem közömbös a jóképű férfiú. A kalandos történet végén persze egymásra találnak és a bolondos Zwickli is révbe ér az Ő Pannijával.

 

Huszka Jenő melódiáira Szilágyi László írt romantikus szövegeket: Nagy árat kér a sors, Én mától kezdve, de a legismertebb talán mégis csak a Bugaci határon.

 

Szereposztás:

Lebstück Mária :

HORVÁTH ERIKA

Jancsó Bálint :

SÁRKÁNY KRISZTIÁN / KRISTÓF DÁNIEL

Farkasházy Antónia :

TISZAI NAGY ILDIKÓ

Draskóczy Ádám :

HORVÁTH LAJOS

Panni :

PYKA ALEXANDRA

Zwickli Tóbiás :

DOVALOVSZKY ERIK

Biccentő strázsmester :

.

Kossuth Lajos, kormányzó :

SZALÓCZY PÁL

Simonichné :

OSVÁT MAGDA

Simonich :

HOMOKI TIBOR

Krantz doktor :

SZABÓ ANTAL

Herbert von Waldhausen :

JUHÁSZ LÁSZLÓ

Görgey Artúr :

SZALAY VINCZE

 

 

Közreműködik:

a Fedák Sári Színház zenekara és tánckara

Koreográfia : PATUZZI MÓNIKA

Jelmeztervező : HALMI ILDIKÓ

Műszaki vezető : NAGYSZEGI MIHÁLY

Rendezőaszissztens : SÁRKÁNY ERIKA

 

Rendezte:

SÁRKÁNY KRISZTIÁN


Ne felejtse el másokkal is megosztani:

Kosár

Nincs termék a kosárban

Még vásárolok